Chapter 30 - Szökés?

Ééés!! Utolsó rész! El sem hiszem, hogy ezt megértük. Az ömlengésemet meghagyom az epilógushoz, de ma is köszönöm azoknak akik továbbra is itt szenvednek! Ígérem, nem tart már soká. A jövőhét pénteki napján megkapjátok az epilógust!! 
~xx


×××

Zayn és Liam Mady vállára hajtották fejüket, úgy aludtak el, Harry sokáig szemmel tartotta a beszélgetésük után, de végül ő is kinyúlt a fotelben ahol ült. Louis se mozgolódott már, a lány pedig egyre kellemetlenebbül érezte magát a két fiú között. 

Kulcs csörgött az asztalon. A kocsi kulcs. 

–  Jó hamar összemelegedtetek – mondta döbbenten Niall, majd nevetve hozzátette – Van okom félni? – a fiúk lassan végre ébredezni kezdtek a zajra, Mady pedig kapott az alkalmon, ég azonnal kimászott alóluk.

A konyhába húzta Niallt. 

– Most mihez kezdünk? – próbálta minél halkabban mondani, de feltűnést sem akart kelteni a viselkedésével – Már nincs hova mennem, és azt sem vehetjük készpénznek, hogy te biztonságban vagy. Nekem nincs hova mennem a te házadat pedig nagyívben el kell kerülnünk.
– Bízz bennem – kérte Niall. Kisöpörte a hajat a lány arcából, és rá mosolygott – Elviszlek innen, soha nem találnak ránk. Nevet változtatunk, hajszínt, szemszínt. Amit kell, hogy senki ne ismerjen fel.
– Mondja a sztár – gúnyolódott Mady – Nem hagyhatod itt a bandát.
– Van egy kis szünetünk – vont vállat.
– És aztán? Mi lesz azután?
– Nem tudom, de nem is érdekel. Majd kitaláljuk.
– Niall, nem adhatod fel értem az életed. Ma talán úgy érzed, hogy akarod. Csak egy csaj vagyok a sok közül. Bárkit megkaphatsz, akit csak akarsz. Minden este „eleget a tíz ujjadra” akár. Megbánnád, és nem akarok én lenni életed nagy tévedése. Nem akarlak tönkre tenni.
– Fogd a cuccod, indulunk – a szőke fiú nem törődött Mady aggodalmas szavaival, már döntött. A lányt meg kell menteni, és ő lesz az, aki ezt megteszi. Azt hitte, hogy ellenáll majd, de nem. Engedelmesen tette, amit Niall mondott – Srácok, mi elmentünk, ahogy megbeszéltük – szólt oda a többieknek, Mady is elbúcsúzott a fiúktól. Tudta, hogy utolsó alkalommal látja őket, mert vagy egyedül tér vissza a fiú, vagy sehogy. De elhatározta, hogy Niall akkor is vissza fog jönni. Tudta, hogy nem gondolja komolyan ezt a szökés dolgot. 

Amíg Niall házon kívül volt, elintézte az utazás részleteit. Csak egy dologra nem gondolt. Mady átnyújtotta neki a kártyát. Ő pedig alaposan megnézte. 

– Jay Carter? Te hamis személyit is szereztél?
– Ez nem hamis… Tök legális. Olyan, mintha tényleg ez lenne a nevünk.
– Neked mi?
– Alice Carter.
– Akkor mi most? – mutatta a kártyát, és félszegen vigyorgott a lányra.
– Olyasmi… De csak erre a pár hónapra – szögezte le. Nem engedhette, hogy Niall egy pillanatra is többet gondoljon. Ki kell szórakozniuk magukat, aztán Niall visszatér a kötelességéhez, ő maga pedig új életet kezd. „Megjavul” és nem öl többé, ilyesmik jártak a fejében. 

Mady a hátsó ülésre dobta táskáját a megmaradt holmijával, majd Niall is hasonlóképpen tett. Beültek az autóba, a fiú beindította a motort. Tényleg ilyen egyszerű lenne megszökni Richard Cooper elől? 

– Ha akarod, kilépek a bandából, és együtt maradhatunk örökre. Visszavonulunk. Senki sem tud majd semmit – mondta hosszas csend után a fiú. Tekintetét továbbra is az úton tartotta, s úgy várta a lány válaszát is. Talán nem gondolta végig a dolgot. Feladni az életét egy ilyen emberért?
– Te megőrültél – rázta a fejét Mady, majd fejét az ülés támlájának támasztotta. Nem mosolygott. Komolyan gondolta.
– Miért?
– Nem teheted. Élvezzük ki az időt, szórakozzunk. Kérem, hogy szeress. Csak erre a rövid időre, de addig jobban mindennél, aztán ne beszélj erről senkinek. Soha. Köztünk nem lehet semmi egyéb, csak a halál – magyarázta a lány, majd Niall arcára nézett, aki úgy tett, mintha koncentrálna az útra, de direkt nem nézett rá.
– Ne mondj ilyet.
– Niall, tisztán kell látnod. Nem maradhatunk együtt. Veszélyben van az életed, amíg velem vagy. Talán utána is. Próbálok tenni ez ellen. Próbállak megmenteni, de nem maradhatunk együtt. Nem férek bele az életedbe. Sehogy sem. – Madison arcát a tenyerébe temetve várta a választ. Nem azt, ami következett, egy másik választ.
– Talán meg kellene ölnöd…
– Mi? Nem. Nem kellene. Élned kell, folytatnod az életed a barátaiddal. Zenélni… El kell felejtened. Én pedig elintézem, hogy ne essen bántódásod. Ha magamat akarnám menteni, már rég megöltelek volna. 
– Úgy érted…
– Ha azt akarod hallani, hogy meghalnék-e érted Niall, akkor valószínűleg, igen. És semmi kétség, hogy ölnék is érted. Gondolkodás nélkül. Én nem álomvilágban élek és te nem álomkép vagy, hanem az, aki egy napon besétált az életembe; másként láttál dolgokat, majd engem is megváltoztattál ezzel...
– Ezt egy könyvből idézted?
– Részben, és tökéletesen igaz. Megteszem érted, amit csak lehet. Akárki életébe kerüljön is – Mady kézfejével megcirógatta Niall arcát, olyan gyengéd szeretettel, ahogy csak tudta. 
– Miért nem öltél meg? Miért nem öltél meg az elején?
– Te jó ember vagy. Képtelen voltam rá… Ott voltál, és olyan bizalommal voltál felém, amilyet soha életemben nem kaptam azelőtt. Aztán pedig jött az a levél.
– Milyen levél? – Niall végre leemelte az útról álmos tekintetét.
– A levél a jövőből.
– A jövőből? – mosolygott, és úgy tett, mintha semmiről sem tudna. Talán azt remélte, hogy a lány magától meséli el a történetet.
– Onnan. Neked élned kell, és ha ez rajtam múlik, élni is fogsz. Csak arra kérlek, sose felejts el. – hajtotta le a fejét. 

Még mielőtt Niall válaszolhatott volna, ismeretlen fekete autó bukkant fel, valószínűleg az út szélén várt. 

Vártak, ugyanis hamarosan három másik kerítette be őket az elhagyatott országúton. Mady azonnal a hátsó ülésre mászott, néhány pillanatig a táskájában matatott, majd apró csörömpölések és szitkozódások közepette, mint utóbb kiderült – megtöltötte a fegyvert. 

– Még fegyver is van nálad?
– Ez nem csak egy fegyver. Ez a Desert Eagle. Ő volt a szerelmem, amíg te meg nem jelentél – dicsekedett Mady.
– Szóval, ő most utál engem?
– Már megbékélt, ilyen az igaz szerelem – nevetett a lány.
– Nagyobb, mint a fejed.
– És nyolcat lekap egy csapásra. Csak figyelj. 

Mindketten tudták, hogy csak néhány pillanatig tarthat ez az idilli beszélgetés. Még Madison Cooper sem bír el négy autóra való profi bérgyilkossal. Közelharcban biztos nem, márpedig itt nem volt helye színészkedésnek, játéknak. Semmi csel. Szemtől szemben pedig semmi esélye sem volt annak a kicsi lánynak. 

Az első lövés a hátsó ablakot érte, a töltény az anyósülés támlájába fúródott. Mady az egyik táskával ütötte ki az üveget, hogy kilásson, és a mögöttük haladó autót vezető fejét vette célba. 

– Tartsd egyenesben – mondta a lány, majd két másodperccel később kilőtte a fickót, a szétloccsanó agyvelő beterítette a többi utast, és valamelyest az ablakokat is – Nem akarnak megölni minket… Ha ezt akarnák, már rég halottak lennénk – vigyorgott – Élve kellünk nekik.
– Minek?
– Engem elrettentő példának akarnak felhasználni. Te meg egyszerűen csak mindenről tudsz, nem tudom, de ha nem kellenél nekik, most agyvelő darabkákat kaparásznék az arcomról – Mady vállat vont, és folytatta a lövöldözést. Két embert sikerült kiiktatni, mikor a baloldalról az egyik letaszította őket az útról, az autó egy kemény, erős dolognak ütközött, és súlyosan megsérült, a légzsák pedig Niall arcába csapott.  
– Nem tudunk tovább menni ezzel – Niall rácsapott a kormányra.
– Akkor ennyi volt – Mady letette a fegyvert, és mélyet sóhajtott. Nem volt értelme lövöldözésnek, futásnak, vagy bármiféle ellenállásnak.  

Kiszállt az autóból. Két nagydarab férfi fogta le annak ellenére, hogy meg sem próbált ellenállni. Nem akart harcolni, mindig méltósággal viselte a vereséget. 

×

Szorosan kötözött kezeiket vágta a kötél, körülbelül egy órája kocsikáztak. Mady úgy számolta, hogy hamarosan ott kell lenniük, de fogalma sem volt róla, milyen kínzás várhat rá. Az, hogy Niall is a kezükben volt, csak még tovább bonyolította a dolgot. Éppen ez volt, amit el akart kerülni, Niallt ilyen helyzetbe sodorni. Meg akarta menteni az életét, de nem sikerült, ráadásul még azt is látnia kell, ahogyan őt kivégzik. Nagyszerű. 

– Köszönöm – motyogta. Niall kezei az övéhez voltak kötözve, egymásnak háttal ültek az egyik fekete furgon hátuljában.
– Mégis mit? – suttogta és megmozgatta a kezét.
– Hogy létezel – a lány mozdulni sem tudott a zötykölődő járműben, csak annyit volt képes kiügyeskedni, hogy megfogja a mutatóujját.
– Miattam fogsz meghalni.
– Magam miatt. Jegyezd ezt meg nagyon jól. Én választottam ezt magamnak – a furgon megállt. Egy kobold fülű, de magas férfi éles zajjal kicsapta az ajtót, és bemászott hozzájuk. Durván elvágta a kötelet. Olyan durván, hogy mélyen megvágta Mady kezét, aki még csak fel sem szisszent. Karon ragadta a lányt, másik kezével pedig Niallt, és a terem közepébe hurcolta őket. Pillanatokkal később Richard Cooper léptei visszhangoztak az üres raktárépület falain belül. Kínzó lassúsággal sétált a lány mellé. 

– Tudod miért vagy itt, Niall Horan? – kérdezte közömbös, majdnem hogy unott hangon.
– Mert én vagyok a célpont? – ingatta fejét, hárman álltak körülötte, de nem fogta már egyik sem.
– A drága kislányom elintézte ezt neked, már nem vagy célpont – rázta a fejét, de Niall nem válaszolt, így folytatta – Azért vagy itt, hogy megnézd, ahogy megölöm.
– Miért? Hagyd elmenni, nem tehet semmiről! – kiabálta Mady, Richard Cooper pisztolya markolatával csitította lányt. Alaposan képen törölte, a mellette álló férfi elkapta, egy másik pedig lefogta a kezeit.
– Hallgass, áruló! – mondta, letörölte a vért a markolatról – Azért kell végig nézned, mert ez – mutatott a lányra – Lett volna az örökösnő – hangja annak ellenére is nyugodt maradt, hogy a szemében égett a düh – Meg kell ölnöm. Tudod a mihez tartás... de ez a te hibád – panaszkodott keservesen. Mady körülnézett, csak az a néhány ember tartózkodott az épületben, akik őket fogták le. Nem szólt egy szót sem, de Niall helyette is feltette a kérdést.
– Hol van a többi ember?
– Mady a lányom. Senki nem várja el, hogy több száz ember előtt kínozzam, és öljem meg. Nem. Rengeteget gondolkodtam már ezen. Azt hiszem, megkímélem – nevetett.
– Ezt hogy érted? – nézett fel Niall, remény csillant ragyogó kék szemében. Olyan volt, mintha a tenger egy szeletét csodás üveggolyóba zárták, s neki adták volna ajándékul. Rick bólintott, mire az emberek megragadták a kezeit.
– Nem kínzom meg – mosolygott, felemelte a pisztolyát, és a lány fejére célzott – A feje viszont ott lóg majd a társalgóban, ahol mindenki láthatja nap, mint nap. Mady behunyta szemeit. Tudta, hogy Rick sosem hazudik, nem viccel, és nem kegyelmez.
– Ne! – rángatózott Niall, de a három nagydarab bérgyilkossal aligha lett volna ereje szembeszállni – Engedd el! – hasztalan erőfeszítés. Niall továbbra sem tudta kiszakítani magát az erős szorításból. 

A férfi elsütötte a fegyvert, s Madison Cooper holtan esett össze a raktárépület betonján. Az szívmedálos aranylánc visszhangot verve csörrent. 

Niall kapálózott, üvöltött és rugdosta az őt lefogókat, Richard bólintott, mire azok elengedték. A lányhoz lépett, de az már halott volt. A sűrű ragacsos folyadék beszennyezte a padozatot, de ez őt egy parányit sem érdekelte, letérdelt a lány mellé és bocsánatot kért tőle. Őszinte bocsánatot. Úgy érezte, ő tehet mindenről, hiszen ha nem bukkan fel, Mady még most is élne. Őszinte könnyek mosták az arcát. 

Azt nem gondolta végig, hogy ha Mady élne, emberek tucatjai hullanának továbbra is naponta. Nem látta benne a gyilkost, hiszen ártatlan volt, kedves. Olyan nagyon kedvesnek látszott. 


– Vágjátok le a fejét, és tűzzétek ki – mondta kelletlenül Rick, elkapta Niall kaját és vonszolni kezdte – te pedig velem jössz. 



6 megjegyzés:

  1. Kedves Annie Sawyer!
    Nem szoktam igazán kommentelni szinte egyik bloghoz sem, amit olvasok, de most így a végére úgy gondoltam, hogy valamilyen nyomot kell hagynom magam után. Eredetileg az epilógushoz akartam írni a megjegyzésemet, de nem tudtam már várni. Tudnod kell, hogy a blog kezdése után néhány fejezettel csatlakoztam olvasótáborodhoz, és azóta itt vagyok. Láthatatlanul ugyan, de itt vagyok. Azt is tudnod kell, hogy csodálom, ahogyan írsz, ahogyan megeleveníted a szereplőket, cselekményeket. Elképesztő! Büszkén mondhatom, hogy nekem a Hitgirl az eddigi legkedvencebb blogom. Rengeteg fantasztikus történetet olvastam már, de eddig ez vett le legjobban a lábamról. Csak gratulálni tudok Neked! És hatalmas köszönet! Csak így tovább! :)

    Őszinte csodálattal,
    Liza ♥

    VálaszTörlés
  2. Kedves Annie,
    annyira sajnálom hogy ez volt az utolsó rész. Titkon reménykedtem abba hogy egy picike kis boldogság azért ki fog jutni nekik.. és hogy boldogak lehetnek egymással. :/ de sajnos nem így történt.. Bár még reménykedek az Epilógusba :P hátha ott történik majd valamiféle csoda :)))

    Köszönjük hogy létre hoztad és megírtad ezt a csodálatos blogot :)) nekem személy szerint nagyon nagyon tetszett :) ♥
    Abban biztosa vagyok hogy nem fogom kitörölni a könyvjelzők közül, és még jó párszor elfogom olvasni Mady és Niall történetét :)

    Köszönöm, köszönöm, köszönöm,
    Őszinte gratulációm ,
    Zsófi :)) ♥

    VálaszTörlés
  3. Kedves Annie!
    Eddig még sosem komenteltem, de mindig olvastam minden egyes részét a blognak az elejétől fogva. Nagyszerűen írsz, van egy egyedi stílusod, a történet pedig ott lebeg valahol a lehetetlen és a lehetséges között. Egy ilyan szituációkba ami a valóságban sosem történhetne meg, életszerű elemeket vittél, és ezzel a "földön tartottad" a történetet, vagyis nem ment át meseszerűbe. Már ha egy mese lehet ilyen komor és boldogtalan. Én még az elején szurkoltam, hogy Niall és Mady összejöjjeek, de aztán rájöttem, hogy ez kivitelezhetetlen. Két külön világban élnek, ráadásul a dolgok annyira bonyolódtak, hogy már le is mndtam róla. Sejtettem, hogy a vége nem "happy end" lesz. Igaz, megmutattad, hogy vannak csodák, Niallt is viszahoztad a halálból, de most meglepne, ha Mady is ugyanígy járna. Egy párhuzamos dimenzióban, ahol Mady nem öl, Niall pedig nem világsztár, talán együtt lennének .... :)
    Nagyon tetszettek Madynek a visszaemlékezős jelenetei. Jól meg lehetett ismerni a múltját, és hogy miéert vált ilyenné. Talán lehetett volna benne egy-két rész, ahol nyugi van és minden oké, hogy az ember azt higgye hogy minden rendben, aztán megint balul sül el a dolog... de ettől függetlenül kerek, szép egész történet alakult ki belőle. Bevallom, nem igazán olvastam még olyan fanfic-et ahol a főszereplő lány hal meg. Talán a Dear Niall.
    Sok további sikert kíván, egy kedves olvasód
    barbee_
    :)

    VálaszTörlés
  4. Annie.! nemárrr.!!!! ez most komoly??? :OO nem találok szavakat... de tényleg oO sose gondoltam volna hogy Maddy meg fog halni... sokként ért ha fogalmazhatok így.! a másik pedig, remélem Niallnek nem esik ezek után bántódása.!! oO ajjjj de messze van még a jövő péntek :\\

    xxx ♥

    VálaszTörlés
  5. Most... Az az igazság, hogy ezt a véget vártam. De aztán ott van, hogy annyira édes volt a lány bénázása a szerelmi helyzetekben, és Niall ragaszkodása, hogy egy nagyon cukormázas részem szerette volna, ha túléli valaki. Vagyis, hogy együtt lesznek.

    Nem tudom, hogyan kell összegző kommentet írni a végére...
    Nem mindig tudtam kommentelni, amit így utólag nagyon bánok, de már teljesen felesleges lenne visszairogálni, mint egy gyagya.
    Én személy szerint nagyon szerettem Maddiet. Azt a Maddiet, aki hidegvérrel megölte volna Niallt. Benne volt valami, amit mélységesen tiszteltem; az alázat, amit a munkája iránt tanúsított. Egyszerűen nem volt a szótárában, hogy nem teszi. És akkor jött Niall, és lerombolta a tökéletes gyilkológépet. Hát milyen dolog ez?

    Sosem gondoltam volna, hogy a saját anyja béreli fel, de kellemesen csalódtam a nőben. Tulajdonképpen nem volt miért nem szeretnem, de ez az utolsó nagy tett csak még jobban megkedveltette velem. És természetesen mert ő Lana Banana! :-D

    A legeslegkedvencebb szereplőm.... Nem is tudom. Mondhatnám Maddiet, de igazából megváltozott, és így már nem volt a kedvencem. Nekem más lett.
    Szóval azt hiszem, Tyler a kedvenc. A nyomi Tyler, aki igazán jó testvér, csak hosszú évekig sikerült elnyomni ezt az ingert. Jó volt, hogy kijött. Team Tyler! :-D

    Mindent össze vetve, az egyik kedvenc blogomtól búcsúzom, még akkor is, ha vissza van az epilógus. Az egyik szemem sír, hogy vége, a másik nevet, hogy igaza lett a dédelgetett képzelgésemnek, hogy Maddie meghal.

    xx

    VálaszTörlés
  6. Kedves Becca,

    sajnálom, hogy csak a végére értem ide, de tudod, hogy nem tudok véleményt írni. :-)
    Az egyik kedvenc blogom volt, bár még kivárom a prológust.
    Nekem nagyon tetszett, hogy Niall kifordította Mady-t (Elly végig szarul írta a nevét), örültem neki, hogy valójában neki vannak érzelmei, és használni is tudná őket, ha akarná. Sajnáltam, hogy végül nem így lett.
    Néha kicsit megijesztettek a véres, morbid részek, az én ártatlan, bárányszőr-vattacukor világomban nem így működnek a dolgok, de érdekes volt látni a te szemeddel ezeket az eseményeket.

    Végtelenül, nagyon sajnálom, hogy Mady meghalt, nem értem, hogy lehet ember olyan kegyetlen, mint a mostohaapja. Iszonyatos belegondolni, mit érezhetett Niall, amikor a szeme láttára ölték meg a szerelmét...

    Sajnálom, hogy vége, de örülök, hogy olvashattam!

    xoxo, Georgia-Rose

    VálaszTörlés