×××
– Ez mi a szarra volt jó? – idegeskedett a lány, miközben lefejtette a
ruhát a sérült testrészről, belenyúlt a sebbe, és kivette a töltényt, csontba
ütközött, ez és az alacsony kaliberszám megakadályozta, hogy gond nélkül
áthaladjon a fiú testén. Niall nem válaszolt, talán nem is volt már magánál.
Mady a sebbe nyúlva elszorította a vérzést. Tudta, hogy alig néhány perce van,
ha nem akarja, hogy a fiú a saját otthonában vérezzen el, a sérülést
sterilizálni kellett, a vérzést elállítani, majd bekötözni. Egyetlen ember
maradt, akire számíthatott. Csak remélni tudta, hogy idejében el tudják látni a
sérülést.
Fél kézzel
kivette Niall zsebéből a telefonját, hiszen a sajátja Tylernél volt, majd a
készülékkel önmagát hívta, s a közelből meghallotta az ismerős zajt. A közelben
volt…
– Itt vagyok – kiabált Tyler, sietve bemászott a széttört üveg helyén, és
a földre dobta a táskáját – Minden van benne, igyekezz. Sietnünk kell, ha nem
akarjuk, hogy valaki észrevegyen. Tudod, hogy mindenhová követik – Niallt a
saját házában lelőni ugyanolyan feltűnő volt, mintha egy koncert kellős közepén
szedték volna le a távolból, még az elején. Mady nem értette, neki minek
kellett finomkodnia, és színészkednie, ha most ilyen felelőtlenül intézkednek
mégis. Bármikor felbukkanhat egy rajongó, aki be akar mászni az ablakán, vagy valami
idegesítő fotós.
×
– Még jó, hogy ez hozzá tartozott a kiképzéshez – jegyezte meg Mady, a
vérzést elállították, Niallt pedig sikeresen bejuttatták az ágyába – Azt hittem
artériát ért, még most is remeg a kezem – mondta, ahogy levágódott a kanapéra.
– Én is, remélem, tudod, hogy megint hatalmas szerencséd volt –
csóválta fejét Tyler, hátát a falnak támasztotta.
– Ez már nem az én szerencsém volt. Annak lőttek. Ez Niall szerencséje
– sóhajtott – Niall szerencséje kioltotta az enyémet, amikor először
találkoztunk – Tyler csak bólintott, ennél jobb magyarázat nem létezett a
dologra.
– Meg kéne mosnod a kezed, nehogy összevérezd a kanapéját – figyelmeztette,
mintha Mady még mindig kislány lenne.
– Az ő vére – vont vállat a lány közömbösen.
– Most csak viccelsz – vonta fel szemöldökét a fiú. Madison
érzéketlensége határtalan volt.
– Jólvan, jólvan – legyezett szemét forgatva, s elindult a konyha felé.
– Ne a mosogatóban!
– Miért?
– Nem lehetsz ilyen igénytelen – rázta fejét a fiú.
– Miért? A csirkének is van vére…
– De ez emberi vér. Mégiscsak… áh.
– De az ő vére, és különben sem tudja meg. Alszik. Nyugi – ismét
megrántotta vállait, és folytatta útját. A fiú követte – Cassandra szólt? –
Mady látta, hogy a körmei alatt is véres, a mélyvörös ragacsos anyag nehezen
kopott le a kezeiről.
– Látta, hogy mi fog történni, én pedig követtelek titeket. Nem hittem
el Cassandrának, hogy megteszi – sóhajtotta a fiú – Tényleg nagyon szeret
téged.
– Megmentett egy gyilkost. Ezzel ő maga is azzá vált – mondta Mady,
kezéről a víz a konyha kövére csöpögött. Másodpercekig csak ezt a hangot
lehetett hallani.
– Ha nem teszi, utánad akkor is ő következik, és akkor meghalhatott
volna. Vedd úgy, hogy magát mentette meg – mosolygott Tyler, és nagyon örült,
hogy ilyen okosat mondott.
– Te megőrültél – nevetett Mady – Most el kell mennem. Meg tennéd, hogy
vigyázol rá? – Habár valószínűleg Niall halálhíre futótűzként terjedt körükben,
óvatosságból nem ártott neki, másrészről pedig, ha felébred, jó, ha valaki
elmagyarázza neki, mibe is keverte magát. Ezzel nem volt teljesen tisztában,
máskülönben nem kereste volna fel Madyt, csak folytatja a népszerű kis életét.
Tyler kérdés nélkül bólintott, de mielőtt elment volna, visszaadta neki a telefonját,
és hagyta kisétálni a lányt bármiféle magyarázat nélkül.
Két órával később:
– Ébresztő hétalvó – suttogta nyájasan Mady. Ha nem tudnánk, hogy ő,
még azt hinnénk, szeretetből.
– Már reggel van? – nyitotta ki lassan szemeit a szólított fél – Te ki
vagy? – kérdezte tanácstalanul, nem minden nap ébred arra az ember, hogy egy
idegen kedvesen szólongatja – Madison Cooper? – rémülten megdörzsölte szemeit,
és végre felismerte a lányt.
– A rémálmod, kedvesem – suttogta mosolyogva, és mutatóujjával megsimította a durva, borostás arcot, ezzel újra felébresztve a férfi félelmeit. Ugyan olyan rémült volt, mint az első napon, amikor találkoztak.
– Hol vannak a gyerekeim? – kérdezte rémülten, és ledobta magáról a
takarót, hogy a szobájukba induljon, de Madison egy 1980-as Colt revolvert
szorított a torkához.
– Ül – adta ki a parancsot, akár egy tetves korcsnak, s a férfi
óvatosan hátrált, majd visszaült az ágy szélére. Mady helyet foglalt mellette.
– Nézd, nem akarok többet, csupán tudni, miért bíztál meg, érted? – A
férfi csöndben ült. Mady nyugodt hangja megijesztette. Szíve hevesen vert,
arcát kiverte a hideg verejték, rettegett. Nem egyszerű félelem volt az, mint
mikor azt hiszed egy szellem áll a hátad mögött, vagy meglátsz egy pókot.
Pánikba esett, az életét féltette, és a gyerekeiét, de nem mondhatta el, hiszen
ígéretet tett. Mady bólintott, egy bilincset fogott, hogy a férfi csuklójára
tehesse.
– Gondoltam, hogy nem fogod elmondani – mosolygott barátságosan, és a
coltot a férfi hátának szorítva lökdöste a ház elé. Vidéki birtok volt,
hatalmas, üres táj közepén, zöld fűvel, a legelőkön birkákkal és egyéb háztáji
állatokkal. Békés környezet lehetett napközben, éjszaka pedig a tücskök
szakadatlan dalában úszott, s a véget nem érő sötétség szörnyetegként próbálta
bekebelezni a semmi közepén árválkodó házat.
Amint a férfi
látott, rosszabb volt bárminél, amit ember el tud képzelni. Gyerekeit a házra
függesztve találta. Holtan. A fiú tizennyolc éves volt, hasonló magasságú, mint
Niall. Fekete haja kócosan meredezett, amikor Mady kiterelte őt a szobájából. A
lány már húsz, de úgy nyüszített, mint egy kutya, amikor meglátta a revolvert.
A fiút jobban kedvelte testvérénél, ezért egyszerű tarkólövéssel végezte ki,
míg a lánynak levágta a fejét, és lábánál fogva tűzte ki. besűrűsödött vére
tócsába gyűlt a test alatt, borzasztó látványt nyújtott a férfi számára. Mire feleszmélt,
Madison a hajánál fogva lóbálta előtte a lány fejét, megvadult. Nem tudta mit
tesz, és a lányra akarta vetni magát, ám a kezei még mindig hátra voltak
bilincselve, Mady ellőtte az egyik térdét, mert tudta, hogy a nagydarab
fickóval szemben még akkor is kevés esélye van, ha bilincsbe verve üldözi.
– Úgy érzem, magadtól nem fogod elmondani, drága barátom – hangja
továbbra is idegesítően nyugodt volt. Madison Cooper természetesen nagyon jól
tudta, hogy a férfi nem fog bizalmaskodni vele. Csak azt akarta, hogy
szenvedjen, amiért meg akarta öletni Niallt. Gyerekei látványánál már csak egy
dolog lehetett rosszabb;
Egy nagyobb
kővel alaposan fejbe csapta, mire az eszméletlenül terült el a földön.
– Most már csak arra kell rájönnöm, hogy vonszoljalak be, te mamlasz –
motyogta maga elé, és ráncigálni kezdte.
Végül nagy
szenvedés árán, de bevonszolta a konyhába, egy székhez kötözte, arcon öntötte
hideg vízzel és addig pofozgatta, amíg mocorogni nem kezdett. Ez alatt viaszt
forralt a gázon.
Madison hírhedt kínzási módszerét készült alkalmazni a férfin.
A megolvadt viaszt olajjal öntötte fel nagyjából fele-fele arányban, levette a
bilincset, és kezeit az asztalra fektette – Niall ártatlan, nem érdemli meg a
halált – mondta Mady s egy fém edénykét merített a forró olajos viaszba – Miért
akartad, hogy megöljem? Valami rosszat tett? – az edénykét a vaskos kezek fölé
tartotta, és várt három másodpercet a válaszra, majd rálocsolta a megbízó
bőrére a forró anyagot. Fájdalmában felnyüszített, közben még könnyezett is.
Valószínűleg a gyerekei miatt. Madyt a legkevésbé sem érdekelte ez, újra és
újra feltette a kérdést, lassanként lepte el az asztalra fektetett karokat a
forró viasz, s égette le a férfi bőrét. Kegyetlenül marta, de mikor továbbra
sem volt hajlandó beszélni, mély vágásokat ejtett a férfi bőrén, majd azokba is
viaszt öntött, míg az elviselhetetlen érzés hatására végre megtört.
– Csak felbéreltek – kiabálta fájdalmában, majd könyörgött, hogy
vessenek véget ennek a szenvedésnek.
– Sajnálom – mondta a lány határozottan, de tekintetében valódi
sajnálat is tükröződött. Fölöslegesen ölte meg azokat a „gyerekeket”, hiszen
nem is ez az alak tehetett mindenről. Mady addig győzködte a férfit, amíg el
nem árulta, hogy egy nő bízta meg, aki Birminghamben él és rengeteget fizetett
neki ezért. Továbbá egy telefonszámot is említett, amit a lány az asztalfiókban
talál meg. Madison nem is tudta, hogy létezik ilyesmi. Asztalfiók? Ugyan már.
Amint minden
információt kicsikart, Mady fejbe lőtte a tehetetlen férfit, és folytatta
útját.
Fel kellett
keresni a valódi megbízót.
ÚÚÚÚÚ! Nagyon durva te aztán nem sajnálod. De Niall ugye nem halt meg?? Nagyon jó Várom a kövit!!! :DDDD
VálaszTörlésKöszönöm:D Nem, ő nem halt meg, és ez nem spoiler. Volt rá utalás, hogy egyenlőre sikerült megmenteni:D
Törlés~xx
No, akkor!
VálaszTörlésIstenem, de király volt!!! eddig ez tetszett a legjobban.
Rövid, tömör, beteg. Na, ez kell nekem :-D
Úgy szeretnék valami szép hosszú kommentet hagyni, de már látom, hogy üres fecsegés lesz a vége...
Niall... Édesem, egy hős vagy! Egy golyó útjába állni? Nagyon szerelmes és idióta cselekedet volt, de most hogy már tudom, hogy artériás sebbel is lehet ügyeskedni, már nem féltettem annyira. :-D
Tyler volt a második számú kedvencem ebben a részben. Ugyan lemaradtam, hogy mikor lettek puszipajtások, de még szerencse, hogy egy elsősegélydobozzal randalírozik, ha a boszorkány barátnője megkéri rá. Jó arc. És jó nővér. Megmentették Niallt. Tyler, irány a Vészhelyzet! :-D
Az elsőszámú kedvencem egyértelműen Madison volt. Édesem... Annyira hiányzott már a szívtelen, könyörtelen, "addig kínozlak, amíg meg nem törsz te mocsok" Maddie, hogy már majdnem elfelejtettem, mennyire szeretem.
A belevágok és beöntöm viasszal a mai top beteges részem.
Szóval hajrá! Iyet még! :-D
xx
Ne már, ez átlagos méret, mindig ilyen rövid:D
TörlésUgyan pont Niall ne lenne. Ha már sikerült ekkora bolondot csinálni belőle, hát az a minimum, hogy hősiesen legyen az:D az artéria pedig nem sérült, csak Mady hitte, kissé bepánikolt. Meg ugye jobb biológiából, mint elsősegélyből. Ugyanis nem használja sűrűn. Ő ölni szokott, nem életeket menteni:DD
Nem valószínű, hogy Tyler akkor is ilyen jó nővérke lett volta, ha tényleg sérül az az artéria. valószínű, hogy akkor belefulladtak volna a vérbe. Puszipajtások akkor lettek, mikor Mady rájött, hogy Tyler sosem volt az ellensége. Ez a levélből derült ki, amit magának küldött, ha emlékszel. Majd a faház előtt beszélgettek, és ott. Azt hiszem ott lettek puszipajtások. Ó, és Tyler valójában mindig is segíteni akart Madynek, az más dolog, hogy most Cassandra segítségével sikerül is neki. Egyedül kicsit szeleburdi:D
Valójában ezt a viaszos esetet régebben meg akartam már írni, és milyen jó, hogy végre megtettem... top beteges rész:DD há! Ja és, nem tudom említettem-e már, hogy Mady csak akkor van úgy elpuhulva, mint egy pillecukor, ha Niall is a közelben van. Egyébként teljesen önmaga:D
~xx