Chapter 22 - Szilánk

„Mindig úgy éreztem, hogy az én utam szerencsével van kikövezve. Amerre csak jártam, fejet hajtott előttem a sors, és hibátlanul láttam el a feladatom, mert az univerzum a kezem alá dolgozott. Sosem voltam kiemelkedően okos, vagy agyafúrt, egyszerűen csak a vak szerencse segített… kivéve azt a napot, amikor leöntöttem Niall Horant kólával. 

Azt hittem a szerencse újra a segítségemre volt, mikor elkérte a telefonszámom, de rájöttem utólag, hogy ennél szerencsétlenebb már nem is lehetnék. 

Mégis ki olyan hülye, hogy kockára tegye a szerencséjét egy írrel szemben? Az ne csodálkozzon, hogy jól pofára esik…” 

×

Niall végül összeszedte magát. Kíváncsiság gyúlt benne, s a lány vallomása után úgy érezte, nem kell betartania az illemet vele szemben. Beletúrt a táskájába. 

Az első dolog, ami a kezébe akadt, a tőr volt, amit Mady akkor tett oda, mikor elvetette a gyilkosságot. Markolata gyönyörű kovácsmunka, virág motívumokkal, egy pillangóval. Pengéjén pedig egy gyöngybetűs gravírozás díszelgett. Niall hosszú pillanatokig bámulta a fegyvert. A legaggasztóbb az egészben, hogy abszolút nem esett nehezére elképzelni a lányról, hogy gyilkos. Hideg kék tekintetében ritkán tükröződött bármilyen érzelem, és testtartása valamiféle gőgös büszkeségről árulkodott. Ám Niall azt is észrevette, hogy az ő társaságában mennyire másként viselkedik. Színésznő… Nagyítót keresett az írás elolvasásához, mert szándékosan szabad szemmel nem látható méretben került a pengére. Az egyik konyhafiókban bukkant rá, majd óvatosan a fény felé tartotta, hogy jobban láthassa a bevésést. 

„A szerelem többet ér az életednél, édesanyádtól szeretettel.” – Niall nem tudta mire vélni a sort, és hogy az anyjától miért kapna bárki is egy tőrt. Ő maga sosem kapott ajándékba tőrt, amikor gyerek volt. Focilabdát, gitárt… de tőrt? A fegyver idősnek tűnt és értékesnek. Biztosan nem egy mai darab. 

 A második egy kis fekete könyv, rajta bordó felirattal „Mady”, benne egy fekete szalag jelezte a legutóbbi bejegyzést. Niall pillanatokig csak bámult maga elé a bőrkötésre, azon elmélkedett, hogy van-e joga beleolvasni a lány naplójába. Tekintve, hogy meg akarta ölni nem sokkal korábban, majd bevallotta neki az egészet, úgy érezte joga van tudni bizonyos dolgokról. 

×

Mady a pultra tette a bögrét, hátat fordított neki, és az asztalnál ülő Tylerre nézett. A konyha egybe volt nyitva a ház többi terével a fürdőszobát kivéve. A lány még sosem járt ebben a tetőtéri kuckóban. 

 – Szóval itt élsz? – kérdezte, körbe futtatva tekintetét a tetőablakon, a széthagyott ételmaradékokon, melyek különböző tányérokon hevertek a dohányzó asztalon, a földre dobált sörös dobozokon, s az újságkivágásokon, melyek a fiú előtt sorba rendezve feküdtek az étkező asztalon. Talán ez volt a ház egyetlen pontja, ahol rendszert talált. Koszos edények sorakoztak a mosogatóban, és az egyik ablakon egy szakadt rongy lógott. Biztosan függöny gyanánt, gondolta Mady. Válaszként bólintást kapott. 

– Mik azok? – bökött az újságkivágásokra és ő is az asztalhoz ült a fiúval szemben.

– A munkám.

– Gyűjtöd? – vonta fel szemöldökét. Azért ez még Tylerhez képest is sok volt neki.

– Mindig kivágom, amikor megjelenik valami. Egyet sem szeretnék elfelejteni, mindenkire emlékezni akarok, akit valaha megöltem, hogy egy nap majd, amikor újra találkozunk, egy másik életben… – bambán maga elé meredt hirtelen, ahogy belegondolt az imént mondottakba. – Törleszthessek. 

– Ez olyan szentimentális… ezért utáltalak mindig is – mondta undorodva Mady, s szemrehányó tekintetbe ütközött, amint a fiúra nézett.  Hiszen ő maga pedig képes volt levelet küldeni a jövőből, hogy megmentsen egy egyszerű célpontot. – Mi történt tegnap? – Tyler felnevetett, de inkább kényszerből, mintsem jókedvében.

– Miután kitálaltál Niallnek, leittad magad a pubban, Hank talált rád. Hank? Mindegy valami há betűs. Az a magas, kopasz, koponyás fickó – Mady bólintott, és intett, hogy magyarázkodás helyett folytassa – Felhívott, hogy menjek érted, én meg…

– Miért téged hívott fel?

– Ki mást hívott volna? – a lány megadóan bólintott – Szóval oda mentem, nem kellett győzködni, magadtól velem jöttél. Felcipeltelek a lépcsőn, járni nem igazán tudtál, és hülyeségeket beszéltél. Próbáltalak rávenni, hogy aludj, de nem akartál… – itt elakadt a szava, és nem igazán tudta, hogyan fogalmazzon, nem lett volna jó, ha felidegesíti a lányt – helyette inkább minden erőddel próbáltál rám mászni. Közöltem, hogy a testvéred vagyok, és felejtsd ezt el, de azzal érveltél, hogy nem is vér szerint. Nem sokkal később pedig úgy aludtál, hogy egy atomrobbanás sem vert volna fel.

– O… kínos.

– Miért mentél oda?

– Nem mentem oda… csak mentem, és ott volt. Niall nem díjazta az őszinteségem, én pedig ott hagytam őt – tárta szét karjait Mady – nem tudtam mit kezdeni magammal, azt hittem szétmar a gyűlölet. Undorodtam magamtól, az életemtől és tanácstalan voltam, az a kocsma meg útba került.

–  Te is nagyon jól tudod, hogy milyen következményei lehetnek, ha ilyen állapotban mászkálsz. Fogalmam sincs mennyit ittál, de tudtommal elég jól bírod, ehhez képest, ahogy tegnap kinéztél az ijesztő volt. Nem csoda, hogy Hank berezelt.

–  Megtennéd, hogy nem prédikálsz? Nagyon jól tudom, hogy egy idióta vagyok – Mady felhúzta a pulóver ujját, amit Tyler adott neki. Mindkét alkarján volt néhány felületi sérülés a tenyerén pedig véres mély vágások, ahol a tükör szilánkjaira esett. Érezte a többi vágást is, amik a lábain voltak, égtek és sajogtak.

–  Most mihez kezdesz?

–  Kinyírom a megbízót… aztán összeszedem a cuccom, és elmegyek.

–  Biztos, hogy ez jó ötlet?

–  Nézd, Niall biztonsága érdekében annak a mocsok alaknak el kell pusztulnia. Nekem pedig el kell tűnnöm, ha Niall életben marad, ez a legjobb, amit tehetek – halvány mosolyt küldött Tylernek – Köszönöm.

–  Ugyan mit?  - Mady nem válaszolt, csak kisétált a házból abban a ruhában, amit a fiú adott neki a véres ruhák helyett, egy szürke szabadidő nadrágban, és egy pulóverben. 

Az összes dolgot a faházban hagyta, amit magával vitt, így azokat sosem láthatja viszont, gondolta. Ez azt jelenti, hogy a tőr helyett új eszközt kell alkalmaznia a gyilkolásra. Mindezt sietve, hátha Niall mégis úgy érzi, veszélyben van. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy esetleg a rendőrség segítségét kéri a biztonsága érdekében. 

Mady összeszedte az összes holmit az átmeneti házból, és elégette őket. Nem volt szüksége fölösleges kacatokra, hátrahagyni pedig túl veszélyes lett volna. A lakást kiürítette, kocsiba ült és elhajtott. Haza sietett. Tudta, hogy mielőtt megöli a megbízót, mindent el kell rendeznie maga után, nem maradhatnak nyomok, vagy emlékek a létezéséről. Minden, ami belőle marad, Niall fejében van, gondolta, mikor eszébe jutott a napló. A vastag fekete könyv semmi konkrét dolgot nem árult el, mégis minden benne volt. Az érzései, a múltjának egy apró töredéke, minden. 

Mady tudta, hogy Niall a napló elolvasása után még inkább megundorodik majd tőle. Fájt neki, más részről pedig örült ennek… Nem akarta a fiút is belekeverni ebbe a mocsokba.