Sziasztok! Megjöttem az új résszel kedveseim! Köszönöm! Köszönöm azoknak, akik írtak kommentet, feliratkoztak, pipáltak, vagy érdeklődtek a facebookon az új rész felől.
A mai rész nekem nem annyira tetszik. Vagyis semennyire sem. Örülnék, ha megosztanátok velem az észrevételeiteket. Nem is húzom soká a szót, mert úgysem olvassátok el ezt a részt, már rájöttem.
Csatlakozzatok a csoporthoz, ha első kézből szeretnétek értesülni az új részekről: [CSOPORT]
Csatlakozzatok a csoporthoz, ha első kézből szeretnétek értesülni az új részekről: [CSOPORT]
×××
06.26
A tőrt dobálva sétáltam a késő éjszakai
órák hűsében egy aranyos külvárosi részen, ahol a házaknak kertje van, és a
lakók boldognak tűnnek. A halvány világítást is a pokolra kívántam, jobb
szerettem volna, ha teljesen sötét van. Nem volt. A fák lombja vetett épp annyi
árnyékot, hogy ott megbújva haladjak, Csak mentem semmiféle zajt nem csapva, és
dobáltam a tőrt. A tőrt. Ez az a tőr, amit anyámtól kaptam, amikor elkezdtem a
kiképzést.
[Kicsit ideges voltam az első napom miatt. Egy lány sem volt ott rajtam
kívül, és egyébként is kivételeztek velem, mert a főnök „lánya” vagyok. Anyám
próbálta enyhíteni ezt a kínos érzést. Ő talán nem is tudta, hogy a fiúknál is
keményebben kell edzenem csak, mert ő rosszul választott. Rosszul, de erre ő
maga sosem jött rá. Elvakultan szerette azt az embert, olyannyira, hogy a
lányát bérgyilkosnak adta, fel sem merült benne, hogy nem egy tipikus női
mesterség vagy az, hogy nem legális a dolog. Tipikus régimódi nő volt romantikus
elképzelésekkel, aki beleszeretett egy emberbe, és onnantól bármit feláldozott
volna az ő boldogságáért. Még a lányát is.
– Mady drágám, nem kell félned –
mondta, és a kezembe nyomta ezt a tőrt, amit a mai napig őrzök. – Minden
rendben lesz – simogatta meg a hajam, és mosolygott. Láttam rajta, hogy ő is
félt, mégsem tett semmit. Hozzájárult mindahhoz, ami engem ilyenné
változtatott. Végül beláttam, hogy nagyon jól tette. Jól fizető munka, és a
kiképzésnek köszönhetően olyan hátrányos tulajdonságokkal sem rendelkezem,
amikkel a többi ember. Például nem érzek semmit, ha elvágok egy torkot. Azt
hiszem hálás vagyok neki.
Az volt az
utolsó beszélgetésünk életében, és ez a tőr az egyetlen emlékem róla. Más
lányoknak nyaklánc, vagy gyűrű. Nekem egy tőr.]
Csak sétáltam a szokásos latexben.
Nem volt már telihold, és egyébként is alig látszott ki a felhők alól. A
csillagok még kevésbé. Néztem a felém tornyosuló lombok árnyait, és mélyeket
lélegeztem az éjszakai lehűlés miatt tisztának tűnő levegőből. Életemben
először rosszul érzetem magam. Talán szomorúság volt. Mindenesetre kellemetlen.
Nem tudtam, miért. Nem tudtam, hogy lehetne eltűntetni, de próbáltam kiüríteni
a fejem. Egy villanypózna mellett haladtam el közben, melynek elöregedett
vezetékei zúgó hangot adtak. Leálltam a tőr dobálásával, és egy ideig csöndben
álltam ott. Hallgattam azt a zúgást.
Nem volt semmi dolgom, az éjszaka
és Niall jófiúsan hazavitt tizenegyre. Fogalmam sem volt, miért viselkedik így
velem. Egyszerű volt, és több romantika szorult bele, mint belőlem százba. Jó
azt azért tegyük hozzá, hogy belém egy csöpp sem szorult, így nem olyan nehéz
lenyűgözni. Kicsit meguntam ezt az egészet, ezért is jöttem kiüríteni a fejem.
Levegő… levegő kell, és minden jó lesz. Küldetést letudni, és folytatni az
életem.
[Még korábban aznap este, Niall mindenképpen találkozni akart velem. Azt
reméltem, hogy végre olyan helyre visz, ahol könnyű dolgom lesz vele. Nem így
tett. Mintha titkon érezné, hogy meg akarom ölni. Kikötötte, hogy nincs mese,
hétre legyek kész, mert jön. Teljesen pontosan hét órakor ott állt az ajtóm
előtt, és hangosan kopogtatott. Erre olyan ideges lettem, mint egy átlagos
tizenkilenc éves lány. Nagyon szégyelltem magam.
– Kész vagy? – kérdezte ajtónyitásomat követően még mielőtt
köszönhettem volna neki.
– Most már elmondod, hova viszel?
– Egy egyszerű helyre – válaszolta váll rándítva, s közben úgy
mosolygott, mint egy kölyök. akaratlanul is elmosolyodtam rajta. A kocsihoz
kísért és kinyitotta előttem az ajtót. Ahogy senki sem azelőtt. Egészen hamar
oda értünk, a sofőr gyorsan, de biztonságosan vezetett. Fogalmam sem volt, hova
érkeztünk, de egy tökéletes vidékies táj volt. Mivel az út alatt Niall vicces
történeteket mesélt – amire alig tudtam rávenni, mert azt akarta, hogy én
beszéljek –, nem figyeltem hova vitet, ahogy az időt sem figyeltem. Ez később
ledöbbentett, ezidáig sosem tudtam odafigyelni rá, mikor beszélt.
Egyszer csak
megálltunk, és én egy mező közepén találtam magam. Egészséges, gyönyörű zöld
fűvel, a levegő érezhetően tisztább volt, pedig nem lehettünk messze Londontól.
A fűben egy leopárd mintás pléd feküdt egy fa alatt, amiről világító függők
lógtak, és az elmaradhatatlan étel (!). Felé fordultam, és megöleltem, még
mielőtt feltettem volna a kérdést. Régóta foglalkoztat a dolog, és zavar, hogy
nem kapok rá választ.
– Miért? – toltam el magamtól, és akaratlanul is lefelé görbült a szám.
Mintha rosszat tettem volna, és szégyellném, pedig nem tettem semmit. Még nem. Nem
akart válaszolni, ahogy legutóbb sem, csak megragadta a kezem, és magával
cibált. Azt hiszem ő volt az egyetlen ember, aki igazi nőként bánt velem, pedig
leginkább úgy viselkedtem, mint egy kisiskolás. Kedves volt hozzám, figyelmes
közben jobban tudta, hogy mi fog tetszeni nekem, mint én magam.
Mikor
megettünk mindent, amit hozott, komolyan néztem rá, és egy újabb kérdést tettem
fel. Ez már azóta türelmetlenkedett bennem, mióta megérkeztünk;
– Miért nem kockás?
– Amikor először láttalak, leopárd mintás ruhában voltál – mondta, és a
távolba nézett, mintha próbálna visszaemlékezni. Nem lehetett túl nehéz, hiszen
csak néhány napja volt. Nem emlékeztem erre, de meghatott, hogy ő igen. Rá
mosolyogtam.
Közelebb
hajolt, és én tudtam, hogy mit akar… Ó, bár ne akartam volna én is, de nem
lehetett. Már így is kockázatosnak éreztem a találkozgatást. Az ő hibája volt,
mert mindig olyan tökéletesen viselkedett. Kétségbe ejtett az az érzés, amit a
közeledése váltott ki, hogy már nem csak a küldetésem sikeressége miatt
szeretném, hogy még közelebb legyen. Nem azért, mert célpont volt. Bár ne ő
lett volna! Lett volna inkább valaki más! Bár sosem ismertem volna meg, mert ő
mindent tönkre tehetett volna, ha most hagyom magam. Csak azért, mert ő az aki!
Nem hagyhattam, hogy megcsókoljon. Elfordítottam a fejem, és a leopárd mintát
pásztáztam tekintetemmel. Észrevehetetlenül felpillantottam rá, kicsit meglepte
a reakcióm. Borzasztó bűntudatom lett, amiért ezt csinálom vele. Azt hiszem ez
az első igazi érzésem, mióta megkaptam azt a tőrt. Az első emberi érzés.
Miatta. Niall miatt.
Pár percnyi
égető csönd után megszólalt;
– Ha akarod, mehetünk – majd lehajtotta a fejét, hogy ne tudjak a
szemébe nézni. Nem is akartam. Felállt, és a kezét nyújtotta felém, amit
elfogadtam.
– Fogsz még keresni? – kérdeztem. Kicsit féltem, hogy „nem” lesz a
válasz.
– Ne keresselek? – kérdezett vissza. Kis csalódottságot láttam az
arcán. A kérdés viszont némileg megnyugtatott. El kellett döntenem, hogy a
küldetés a fontosabb, vagy az, hogy ő éljen. Válaszolhattam volna nemet. Nem
keresett volna, én meg bejelentem, hogy sikertelen küldetés. Rossz a híremnek,
de Niall él. Él egészen addig, amíg meg nem bíznak mást. Miért akarhatják
megölni?
Vagy válaszolhattam azt, hogy DE. Ha keres, az egész folytatódik, és meg kell ölnöm. Minél hamarabb…
Vagy válaszolhattam azt, hogy DE. Ha keres, az egész folytatódik, és meg kell ölnöm. Minél hamarabb…
– De. Szeretném – hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy bele pirulok
ebbe a hülye helyzetbe. Talán kislány koromban pirultam el legutóbb, mikor
elloptam egy nyalókát, és lebuktam. Ő csak bólintott, és hazavitt már
tizenegyre.]
Wow.
VálaszTörlésKedves Annie!
Ez a rész abszolút nem tükrözi véleményed miszerint,rossz lett.Mert nem volt az.Tetszettek az események,kicsit talán gyorsnak láttam a lány hirtelen érzéseit,de ez a szerelem.:3<3
Jól van tudom,tudom én ilyen szentimentális hülye vagyok.:)Ja igen,el ne felejtsem ÉN olvasom az apróbetűs részt!;)
U.I:Bár még csak most indul a történeted már most belopta magát a szívembe.:)
Łove Yaa and Hipsta Please
xxx Claire
Kedves Claire, (köszönöm, örülök neki!)
TörlésÉrdekes, hogy Mady gyors érzéseit emeleted ki, én kicsit inkább úgy éreztem, hogy Niall lett nyálasabb a kelleténél. Mady még mindig nem tudja, hogy mi a helyzet, csak annyit tud, hogy nehéz lesz megölni, mert jól érzi magát vele. Csak egy 19 éves... Elárulom, hogy egy 19 éves sem értelmesebb, mint egy 12 éves - higgy nekem, én annyi vagyok:D -. Egyenlőre még csak bűntudata van, mert Niall mindig kedves, ez eltér a többi áldozattól, akikkel még csak nem is beszélt.
~xx
Szia.
VálaszTörlésNiall számomra nem nyálasabb, ez kedvesség az ő részéről. Én megháláltam volna neki egy csókkal ezt a szép estét. De tudjuk Mady Ő más, most örlődik mi legyen.
Tudom, hogy belefog Niallba szeretni, nincs is más lehetősége, itt a szív diktál nem az ész.
És egyáltalán nem lett rosz rész, sőt, a tájleírások nagyon tetszettek benne. Ügyes vagy :)
xx
Sajnos Mady is meg akarta hálálni... csakhogy neki nem szabad. Gondolj bele. Ha csak felmerülne a gondolata, hogy meg kell ölnöm azonnal felakasztanám magam. Jó, Mady annyival szerencsésebb, hogy ő nem tud róla semmit. Viszont ez változik. Egyre többet tud meg arról, milyen is ő. Többet, mint bárki.
TörlésAzért örülök, ha tetszik:D Mondjuk örülnék neki, ha a nem tetszik pipás segítene nekem egy pár soros véleménnyel, nem tudok javítani rajta, ha nem mondják meg, mi nem tetszik benne.
~xx
Olyan degen olvastam jo blogot. Ez az. Sot ez meg a jobbnal is jobb. Nagyon tetszik es oszinten szolva nem tudom miert nem tetszik neked. Nagyon jol hasznalod a szavakat is. :D nem szeretnem tovabb dicserni mert ahhoz sokat kene irnom . Varom a kovit :DDDD
VálaszTörlésNagyon köszönöm! Őszintén megmondom, nekem tetszik. Hiszen azért kezdtem el írni, mert jónak találtam. Viszont nem túl népszerű, ami egy jel lehet. Örülök, ha szerinted jó! Köszönöm:D
Törlés~xx
Nekem eddig nagyon tetszik. Már kíváncsi vagyok hogy mi fog ebböl kiforrni :D
VálaszTörléssiess a következő résszel légyszi.!(:
Köszönöm. Igyekszem ahogy tudok!:D
Törlés~xx