Chapter 8 - Büszkeség

Sziasztok, kedveseim!!!!
Nagyon nagyon köszönöm, hogy bebizonyítottátok az előző fejezet alatt, hogy tényleg olvassa valaki. Köszönöm a kommenteket és a pipákat! Próbáltam most hamar hozni a részt, remélem ez is megérdemel néhány kommentet. Pipáljatok is, hiszen csak egy kattintás! 

×××
este 06.29

Hirtelen eltűnése és rövid üzenete egész napra izgatottsággal és félelemmel töltött el. Szégyelltem magam, amiért ilyen érzéseket váltott ki belőlem ez a tőlem annyiban különböző szőke fiú. Senki iránt sem éreztem a fizikai vonzalmon túl semmi egyebet. Azt hittem, az érzéseket csak kitalálták. 

[Kiderült, hogy a kigyúrt olasz neve Marcello volt, aki a helyi pizzéria tulajdonosa mellékesen, egyébként ő apám új bérgyilkosa. Fehér atlétát és bőrdzsekit viselt szakadt farmernadrággal aznap mikor kivitt a kocsmából, és mindig civilben. Kócos volt, és a mosolya az a tipikus rosszfiús, amivel elérte, hogy az összes lány a lábai előtt heverjen. Mégis engem akart. Nem olyan módon, mint Niall. Teljesen máshogyan. 

Az esetet követő időszakban hónapokig törött csontokkal feküdtem, mit sem tudva a világról. Nem keresett senki sem. Csak apám jött el néha, hogy közölje, milyen munkát happoltak el előlem. Amint meg tudtam mozdulni, egyből az edzőterem felé vettem az irányt, és még keményebben edzettem, nem fordulhatott elő még egyszer hasonló. Persze, sokan voltak, de úgy végeztem, mint egy átlagos hisztis tizenéves lány, kivéve, hogy engem kimentett egy olasz. Egyik délután Marcello állt a terem ajtajában, és mosolyával próbálta elérni, hogy magamtól menjek oda hozzá. Nem tettem. Hajam egy egyszerű kontyba volt fogva, ruhám pedig izzadtságban úszott az egész napi megerőltetést követően. Elléptem a boksz zsáktól, ami ezután is himbálózott még egy ideig, közben nyikorgó hangot adott, mintha az őt ért ütések hatására hisztizne. 

Lassan levettem a kötést a kezemről, mely vértől volt ragacsos és még nedves kissé. Mindkét öklöm összes bütykéről hiányzott már a bőr, és vér szivárgott a sebekből szüntelen. 

Alkohollal fertőtlenítettem a sebeket, majd újabb kötést tekertem rá szorosan, s közben próbáltam figyelmen kívül hagyni Marcello fürkésző tekintetét. Lassan visszabotorkáltam a boksz zsákhoz és folytattam a püfölést, a lábaim már gyengék voltak, a bordáimnál újra éreztem a fájdalmat. Fáradt voltam, de egész nap kitartottam, mert muszáj volt. Be akartam bizonyítani, hogy lány létemre és képes vagyok a legjobb lenni. A legjobb akartam lenni, elérni, hogy a nálam idősebb, férfi bérgyilkosok számára is példa értékű legyek. Az olasz elismerően bólogatott, és beljebb sétált az ajtóból. Mellém érve tapsolni kezdett. 

– Ez igen kislány – állt meg mellettem – Te aztán nem adod fel.
– Miért tenném? Az edzés lényege a képességünk csiszolása. Nem azért jövök ide, hogy megnyugtassam a lelkiismeretem – vágtam oda neki, és ismét kezeimre néztem. Újra átnedvesedett a kötés, ezért újabb réteget tekertem rá, s az előzőt rajta hagytam.
– Mégis jól elbántak veled a kocsmában – mondta cinikusan és a falnak lökött, majd megtámasztotta magát, ezzel megfosztva engem a menekülés lehetőségétől. Közel hajolt, és onnan hallgatta zihálásomat hosszú perceknek tűnő másodpercekig, majd erőszakosan, de szenvedélyesen megcsókolt, mire lekevertem neki egyet, és kisétáltam a helységből.
– Nem baj, szeretem a tüzes csajokat – boxolt maga elé a levegőbe, csak megráztam a fejem, és fújtattam. Így kezdődött az a beteg, egészségtelen kapcsolat, ami közöttünk volt és kizárólagosan fizikai kontaktuson alapult.

Egészen idáig nem is akartam mást… majd előkerült Niall, aki szöges ellentéte annak a mocsoknak, és meg kell őt ölnöm. Egész nap nosztalgiáztam, és próbáltam rájönni, vajon tényleg szeretnék-e megszabadulni az életemtől? Vajon tényleg megéri-e Niall mindazt a szenvedést, amin keresztül megyek érte? 

Végül eljött az este, s ő pontban fél nyolckor kopogtatott. 

×

– Hol vagyunk? – tapogatóztam. Niall bekötötte a szemem, hogy ne tudjak lesni. Kellemetlen érzésem támadt emiatt, már nem azért, mert elveszítettem egy érzékszervem… boldogulok nélküle is. Maga a bizalom érzete miatt. Megbíztam benne, megengedtem, hogy kötést tegyen a szememre és vakon tapogatóztam egy idegen közegben mégsem voltam ideges, megnyugtatott, hogy éreztem, ő megbízható. Megbízhattam benne és meg is tettem, ő pedig jobb lett volna, ha messziről elkerül. Kígyónak éreztem magam, amiért ilyen jól bánik velem, mégis meg akarom ölni. Egy ostoba vad kígyónak, aki lelkiismeret-furdalás nélkül megmarja saját gazdáját is, minden szeretet és törődés ellenére. 

– Állj meg – mondta halkan. – Most leveszem a kendőt – amint a fekete anyag lekerült a szememről, London éjszakai képe tárult a szemem elé. Egy magas épület tetején voltunk, látni lehetett az egész várost onnan fentről. Az utcák lámpáit, a színesen megvilágított épületeket, a London Eyet…


Sosem néztem meg jobban a várost, főleg nem ebből a szemszögből. Gyönyörű volt. Egészen más érzéseim támadtak ettől a látványtól, egy átlagos Londoni lánynak éreztem magam, aki felment oda egy ír fiúval. Egy édes ír fiúval. Persze próbáltam magam távol tartani tőle, de csak annyira, amennyire feltétlenül szükséges volt. Újra nem félt megérinteni, de nem próbált beletolakodni a személyes terembe. Leültünk ott a tetőn, egészen a szélére, és onnan néztük a várost. Niall egy szót sem szólt, mintha érezte volna mennyit jelent nekem a hallgatása. Ott volt mellettem, és olyan érzést keltett bennem, mintha megértene. De hogy érthetett volna meg? Ha tudta volna a titkom, nem értett volna meg. Ő tiszta lelkű, sosem lenne képes ölni, vagy egyszerűen csak olyasvalakivel tölteni az idejét, aki képes rá.  Minden alkalommal egyre erősebben éreztem azt, ami közöttünk van. Egyre erősebb volt, pedig annyira harcoltam ellene. 

Hatalmas küzdelem zajlott bennem Niall ellen…  az érzések ellen. 

Gyanús mozgást észleltem egy közeli tetőről. Csak én láthattam, a szemem érzékeny volt erre. Másképpen nem lett volna gyanús, de tudtam, hogy épp ezért fontos odafigyelni rá. Tettetett közömbösséggel bámultam magam elé, mintha nem vettem volna észre semmit. Egészen a fényes tárgy csillanásáig. Arra következtettem, hogy egy nyílhegyet látok… Ebből pedig azonnal tudtam, kihez köthető a mozgás. Tyler… Drága mostoha bátyám, aki azért él, hogy az én életemet keserítse. 

Egy másodpercem sem volt, hogy reagáljak, így abban a pillanatban kellett cselekednem. Nem volt jobb lehetőségem, magamhoz húztam és megcsókoltam Niallt. Engem nem lőhet le, az apja kinyírná, mert imád. Az évek során az enyém volt a legtöbb sikeres küldetés, a legalaposabb munkák. Valójában már nem munkaként tekintettem az ölésre, olyan volt, mint egy egyszerű kedvtelés, mint másnak a sütés, vagy a varrás. Abból a távolságból képtelenség volt egyenesen Niallt becélozni, anélkül hogy eltalált volna.  Próbáltam kirángatni a célkeresztből közben. Az én célpontomat ne szedje le senki! Persze megbántam. Megbántam, nem miatta. Ő gyengéd volt, kedves és szeretni való. Még én is éreztem, hogy az. Tipikusan olyan volt, akit kinevettem volna rendes körülmények között. Biztosan hülyének tartottam volna, hiszen a hozzá hasonló embereket élből elkerültem. Nem hiányzott nekem az a sok érzés és fölösleges nyálaskodás, komolyan. De ő annyira más volt, akkor jöttem rá erre. Aznap este, mikor először mentettem meg az életét, miközben meg kellett volna ölnöm őt. Kockára tettem az életem a célpontomért… életem legsötétebb napja.
Csókja érzelmes, egészen más volt, mint bárki, akivel valaha találkoztam. Kétségbeejtő felismerés, hogy ő tényleg ennyire más, és ez tényleg ennyire jó. Biztonságban éreztem magam amint kapcsolt és karjait körém fonta, pedig sosem éreztem magam veszélyben. 

Ő lerombolta mindazt, amit hosszú keserves évek során felépítettek bennem. Attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy nem tudok érzések nélkül élni, még akkor sem, ha nem tudom, hogyan kell kezelni őket. Eljött a pillanat, mikor rájöttem, hogy nem húzhatom tovább a dolgokat. Meg kell ölnöm, amint lehetséges, még pont azelőtt, hogy az irányítás teljesen kicsúszna a kezeim közül. A vele töltött idő során folyamatosan csak arra koncentráltam, mikor és hogyan fogom megölni, míg ő eközben az életem részévé vált. Az első ember, aki ténylegesen az életem része, még ha csak rövid ideje is, és nem szokványos módon. Nem akartam soha többet elveszíteni. 

Márpedig a feladatot akkor sem tagadhatom meg. Már réges-régen meg kellett volna ölnöm, csak álltattam magam azzal, hogy nem adódott lehetőség. Nagyon is sok tökéletes lehetőség adódott, de csak halogattam, mert tetszett az élet, a valódi, átlagos élet, a törődése. A fenébe is! Tetszett ő is. Ő maga, ahogy volt, annak ellenére, hogy mennyire különbözött tőlem mindenben. A fehér bőre, a szőke haja a kék szeme is tetszett, ami normális esetben taszított volna. A kedvessége, figyelmessége, érzékenysége. A lelke. Minden, amit el akartam kerülni az életben, benne koncentrálódott, mégis olyan tökéletes volt… 

Szóval életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor büszkeségből megmentettem ezzel a lehetetlen módszerrel, mert abban a pillanatban ártatlannak éreztem magam. Újszülöttnek, akinek most kezdődik az élet. Ő annyira ártatlan volt hozzám képest, hogy képes volt engem is azzá tenni, ha csak arra a rövid időre is. Egyszerűen nem akartam véget vetni neki. Nem akartam újra elszakadni tőle és az lenni, aki vagyok. 


De muszáj volt. Minden értelemben… 



8 megjegyzés:

  1. szia:)
    hú, azta :o
    nagyon imádom a blogod, és annyira egyedi ez a történet! *-*
    na szóval. Sajnálom a lányt, amiért ilyen sorsa volt. Teljesen érzelemmentesen leélni idáig az életét, ráadásul bérgyilkosként megrázó. És hogy ezeken kellett átesnie, amiket leírtál... Hihetetlen.
    Amikor elkezdem olvasni bármelyik új részt, szinte végig izgulom az egészet. Félek, hogy megfogja ölni Niallt egy pillanat alatt, vagy valami ennél is rosszabb történik (fogalmam sincs, mi.)Pedig tudom, hogy még nem fogja megölni, hiszen akkor túl gyorsan vége lenne a történetnek, de még is aggódom. Mindig sikerül meglepned :) Olyan dolgok történnek, amikre nem is számítok, és ez teszi az egészet a legizgalmasabbá! Most, ez a csók is... Nem is gondoltam volna, hogy ez lesz. Csak gratulálni tudok, nagyon jól fogalmazol, a történet is eszméletlen, csak így tovább! :))xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      Köszönöm:D
      Egyenlőre ő még nem egészen fogta fel, hogy az ő élete másoknak megrázó. Inkább csak sejti, hogy ez nem normális dolog, de a gyilkolás a része, mint egy átlag embernek a zene hallgatás:D
      Nem baj, ha aggódsz érte. Bármelyik pillanatban megölheti, hiszen csak egy gyilkos. Ha egy pillanatra is elbizonytalanodik, azonnal megöli, vagy nem? Ki tudja.
      Valamilyen dolgoknak muszáj történni, főleg ezeknek. A lánynak bele kell szeretni, ha meg akarjuk menteni Niallt. Még így sem biztos, hogy megmarad. A lány az "életével" játszik, de Niall is, csak ő nem tud róla. Örülök, ha tudok meglepetéseket okozni.
      Köszönöm, hogy írtál!
      ~xx

      Törlés
  2. Egyszerűen imádom ezt a rész!!! Nagyon jó lett, mint a többi. Siess a kövivel!! :DD <33

    VálaszTörlés
  3. Istenem. Az emlék és minden annyira tökéletes volt. az olasz pasast nem bírom, forduljon fel.
    A tetős jelenet, a csóknál elérzékenyültem. Elképzeltem ahogy Mady sebesen megcsókolta Nilat.. A fiú meglepődött egy pillanatra, majd gyengéden csókolni kezdte lányt. Átölelték egymást és mindenről megfeledkeztek. Ez olyan romantikus.... Nem is tudok többet írni, tökéletes volt.
    Kíváncsi vagyok, hogyan menekül meg Niall, hogy fognak úgy lemenni a tetőről, hogy Tyler ne ölhesse meg Niallt.
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az olaszt még lehet, hogy szeretni fogod:DD

      Örülök, hogy az a rész tetszett:D Valahogy meg kellett történnie, és Niall nem kezdeményezett volna egyenlőre újból, Mady pedig nem önszántából:DD

      Tyler csak egy kis ügyetlen... :DD
      ~xx

      Törlés
  4. Olyan érdekfeszítő volt az emlék felidézése. Vagyis engem megérintett, olyan szempontból, hogy egy különös világba engedett betekintést. Van ez az olasz fickó, aki egy teljesen unszimpatikus alak és görény, ha mondhatom így. Van ez a lány, aki egy könyörtelen, erős harcos, mindenkinek bizonyítani akar (legfőképp önmagának), elismerést kapni. És a jelenet, amikor megcsókolta az a pasas, annyira érzéketlen, gusztustalan esemény volt, hogy valamiért különös érzést keltett bennem. Megfogalmazni sem tudom miért.
    Talán mert, egy képet kapunk arról, hogy milyen ez a lány, hogy Marcello sem tisztelte őt, mint nőt, hanem szinte tárgyként, egy következő prédaként tekintett rá. Nem kapott szeretet, törődést. Fontos mozzanat, miért is lett ennyire érzéketlen.

    Viszont ennek szöges ellentéte, ami Niall-el zajlik közöttük. A romantikus este a tetőn, ahol a fiú oly kevés ismeretség után is biztonságot, nyugalmat, szeretetet, törődést nyújt Mady számára. Megmutatja neki, milyen érezni, milyen amikor valakinek fokozatosan fontossá válsz. A csajszi sosem érzett ilyet.
    Szóval az emlék felidézése és a jelen óriási ellentétbe ütközik. Nagyon érdekes!

    Tyler felbukkanása pedig meglepett, ahogyan az is, hogy Madison megvédi azt, akit eredetileg meg kellett volna öljön. Fordulatos, mi tagadás.

    Ezt a részt is imádtam, engem lenyűgözött. Egyébként bocsi, ha olykor túlságosan belebonyolódom itt a véleménynyilvánításba és túl komolyan írogatok, az igazság az, hogy mindig többet látok bele, vagy veszek észre és szeretném ezeket az észrevételeket megosztani veled. Remélem nem baj!

    Várom izgatottan a folytatást!

    puszi, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy baj! Imádom, amikor ezt csinálod! Nagyon jól látod a dolgokat.

      Az olasz az a tipikus csak arra való, akivel egyszer vagy netán többször is, jól érzed magad, de teljesen érzelemmentes az egész. Jellemzi azt az életmódot, amit Mady képvisel. Elégedett volt ezzel, ameddig meg nem ismerte Niallt.

      Mert hallani erről egészen más, mint megtapasztalni, hogy valaki tényleg ilyen. Mikor ilyet hall valaki, aki nincs hozzászokva, inkább csak kineveti, vagy nem is tudom. De megtapasztalva talán becsülni kezdi ezt.

      Egyébként is megmentette volna. Már csak büszkeségből is. Milyen ciki már, ha a béna ellenfeled megöli a te "egered" ("macskás" hasonlat:DD) Szóval érzelmek nélkül is megtette volna. Ez nem bizonyítja, hogy már érzései vannak. Azt talán a zavaros gondolatai, de még nem biztos semmi. Ez komoly dolog neki. Nehéz.
      ~xx

      Törlés