Drága olvasóim, és egyéb erre tévedő lelkek, ezzel a résszel már vagy két napja kész vagyok, de nem tettem fel, mert úgy érzem nem érdekel sok embert. Kérlek, ha van valami véleményetek, szóljatok hozzá! Ennyire azért nem lehet rossz:( Azoknak, akik írtak és pipáltak a legutóbbi résznél, nagyon köszönöm! Imádlak titeket! Akik nem írnak, nem hagynak jelet maguk után, kérlek!! Legalább egy pipát! Csak, hogy tudjam.
A mai részben újabb emlék bukkan fel, ami később pár dolgot megmagyaráz majd. Talán már most is. Jelezzétek itt vagy a csoportban, ha várjátok a részt; néha csak azért nem teszem fel azonnal, mert nincs érdeklődés.
×××
délelőtt 06.28
Talán a Niall iránti zavaros
gondolataim… azok a netán érzések. Be kell vallanom magamnak, hogy azok
érzések! Talán csak fantomérzések lehetnek. Az életem kergetett bele, az élet,
ami nem úgy bánt velem, ahogy kellene. Elhanyagolt, és nekem szükségem volt
valakire, aki törődik velem. Szükségem volt egy személyre, aki más… aki
olyasmit csinál belőlem, ami nem én vagyok. Átalakít, és nem kell azzal a
teherrel élnem, ami vagyok. Egy szörnyeteg… aki magányosan fog elpusztulni.
Niall mellett eltűnt Madison
cooper a bérgyilkos, helyette Mady volt ott. Egy normális lány, egyszerű
élettel. A vele töltött idő olyan volt, mint másnak egy hét nyaralás Ibizán.
Teljesen feltöltött a jelenléte. Figyeltem rá, hogy ne történhessen meg. Nem
akartam őt még meg kedvelni sem. Mégis okot adott erre.
Két lehetőség közül válogathatok.
Szeretem, és ebben az esetben ő felnyitotta a szemem. Rávilágított a valódi
énemre, aki vagyok. A másik; ez egy fantomérzés. Ebben az esetben csak jól
érzem magam a szerepjátékban, de ha megunom rossz lesz nekem.
Mindenképpen rossz lesz nekem. Ha
megölöm őt, ő lesz az a tökéletes valaki. Örökké úgy emlékezhetek rá, mint egy
teljesen hibátlan személyre, aki szeretett és törődött velem, vigyázott rám. Ha
nem ölöm meg… Nem. Meg kell ölnöm, nincs másik lehetőség. A kötelesség az
kötelesség, nem akarom tudni, mi lenne. Egyszerűen túl gyenge vagyok ahhoz,
hogy ne öljem meg Niallt. Ha nem ölöm meg, szembe kell néznem az eddigi életemmel.
Mindennel, ami eddig volt. Fogalmam sincs róla, hogy mit kellene tennem.
Életemben először érzem úgy, hogy a parancsot meg kell tagadni, márpedig azt
nem lehet csak úgy megtagadni.
Egyszerűen próbálom kitörölni őt,
és megválni tőle, de egy részem ragaszkodik hozzá. Képtelen vagyok elengedni,
de képtelen vagyok megtartani is. Utálom magam. Ő elérte, hogy szeressem azt
aki vagyok vagy lehetnék, de ő érte el azt is, hogy utáljam, aki vagyok vagy
voltam.
Tegyük fel, hogy elég erős vagyok
ahhoz, hogy ne öljem meg őt. Mi lenne akkor? El kéne szöknünk, neki fel kellene
adnia az életét, nekem pedig az enyémet. Egy ideig izgatottak lennénk ettől,
majd megunnánk, rájönnénk, hogy a másik unalmas. Megismernénk egymás hibáit, és
elveszíteném azt az ábrándot, hogy ő tökéletes volt. Ha fel is adná értem az
életét, megbánná, ahogy megbánnám én is. Megutálna ezért engem, s talán én is
őt.
Nem tehetem meg, hogy életben
hagyom. Így viszont, egész életemben sóvároghatok a tökéletessége után. Bár
mégis meghaltam volna akkor! …
[Két évvel korábban történt. Zuhogott az eső, és már napok óta ködfátyol
borította Anglia minden szegletét. Egy elhagyatott lepukkant sikátorban
sétáltam végig. Lépteim zaja nem létező minőségű volt. Mindig is úgy jártam,
mint egy macska. Hiszen erre képeztek, nem?
Abba a rossz hírű lepukkant kocsmába tartottam, ami az olcsó italról és
a vérre menő verekedésekről volt híres. Egy elkeseredett ex aligazgató hívott
éppen oda. Mióta főnöke kirúgta, minden napját az áporodott levegőjű
pincekocsmában töltötte.
Beléptem a rozoga fa ajtón, lesétáltam azon a néhány lépcsőfokon a dohányfüstös
helységbe. Azonnal éreztem, hogy nem oda való vagyok, megbízóm is egyből
kiszúrt, mert egy ráncos képű, olcsó öltönyt viselő férfi integetett felém.
Lassan odasétáltam hozzá a felém ágaskodó kezek között, amiket lenézően
vizslattam az alatt a néhány méter alatt. Intettem a pincérnek és gyorsan
leadtam egy egyszerű rendelést.
– Madison Cooper – mutatkoztam be
neki ridegen, kezet nyújtani eszemben sem volt. Helyet foglaltam vele szemben.
– Nos? – kezdtem bele, mielőtt bemutatkozásával terhelt volna. Elmagyarázta,
kit akar holtan tudni, átadta a pénzt röviden vázolta a helyzetet egy ital
mellett, majd a fizetést követően a kijárat felé vettem az irányt.
Egy nagydarab kopasz pasas állta az utam, és
fogdosni akart. Kiejtéséből arra következtettem, hogy orosz. Csizmám szárából a
másodperc töredéke alatt kaptam elő egy csinos kis bicskát, melynek pengéjét a
kopasz torkához emeltem olyan gyorsan, hogy az fel sem fogta, mi történik.
– Mondani akartál valamit, koma?
– kérdeztem cinikusan illegetve fejem, míg valaki le nem fogott hátulról.
Erősen alkoholos szagú, igénytelen fickó volt. Szorosan lefogott hátulról és
durva arc szőrzetével a bőrömet súrolta. Kockás ingjének hosszú ujja pedig háromnegyedig
fel volt gyűrve. – Eressz, ha kedves az életed, te Istentelen – próbáltam rá
szavakkal hatni, de végül erővel kellett kitörnöm a gyenge szorításból. Jócskán
ittas volt, és alá is becsült. Erre aztán a kopasz is feleszmélt, és
megpofozott, mintha csak a szajhája lettem volna. Nyugodt természetem köddé
foszlott, képen töröltem a kopaszt, és a másik képébe locsoltam egy adag olcsó
löttyöt a pultról, mire egy harmadik ittas kocsmatöltelék felkapta a hozzá
legközelebb helyezkedő bárszéket és rám húzott vele, amekkorát csak tudott
jelen állapotában. A szék darabjaira hullott, és pedig a ragacsos padlón
landoltam. A négy láb négy fadarabbá vált, mellyel négy negyvenen felüli férfi
kezdett ütni, amilyen erősen csak tudott ittas állapotában. Aznap majdnem
meghaltam egy bűzös kocsma ragadós padlóján, részegek fickók által összeverve…
Ám, jött a „hős lovag”, aki kimentett
közülük. Megbízóm felhívta apámat, aki magával hozott egy kigyúrt olasz fazont,
és Tylert. Hatalmas kocsma bunyót rendeztek, végül az olasz vitt a friss
levegőre olyan könnyedén, mintha csak egy tollpihe volnék.
Bár hagytak volna ott
pusztulni aznap éjjel! Kinek kell egy ilyen haszontalan nőszemély?! Megvédeni
sem tudtam magam. Ahogy most sem. Nem tudom megvédeni magam Nialltől.]
– Mire gondolsz? – szakított ki Niall a múlt szégyenteljes hálójából mely,
mint egy átkozott pókháló rabul ejtette lelkem.
– Csak eszembe jutott egy régi emlék – vallottam be neki.
– Miféle emlék?
– A nap, amikor meg kellett volna halnom – mondtam, s közben úgy
meredtem magam elé, mint aki sokkot kapott. – De én kinevettem a sorsot, és
most bűnhődnöm kell ezért.
– Mi történt?
– Semmi fontos…
– Ne aggódj… Minden rendbe jön – kínzó volt az a két centis távolság, ami közénk ette magát. Csak ültünk ott, de nem értem hozzá, és ő sem tette. Niall nem tudta; ahhoz, hogy minden
rendbe jöjjön, neki meg kell halnia. Végig simítottam csinos kis kezén, majd összekulcsoltam az enyémmel. Niall nem az a fajta fiú
volt, aki valaha is eséllyel indult volna nálam. Valószínűleg egy éve még
kinevettem volna, vagy néhány hónapja. Teljesen az ellentéte volt mindennek,
amit vallottam, mielőtt megismertem volna. Ez volt az első érintés, melyet én
kezdeményeztem. Halványan elmosolyodott, de nem közeledett. Talán attól félt,
ha bármit lép, meggondolom magam. Égetett a vágy… azt szerettem volna, hogy
magához öleljen, megcsókoljon, és újra dúdolja azt az édes dallamot, de nem
tette. Most nem tette. Talán arra várt, hogy most én fogok közeledni felé. Ott
ültem tőle alig egy centire, olyan közel volt mégis oly távol. Csak
összekulcsolt kezeink kötöttek össze minket, és az a láthatatlan lánc, ami az ő
szívét az enyémhez kötötte. Meg akartam tenni. Hozzá akartam bújni, és
megosztani vele, mennyire összezavar, de nem tehettem. Nem akartam őt embernek
tekinteni. Csak egy egyszerű célpont volt, semmi több.
Elengedtem a
kezét, és kisétáltam a konyhából, rendbe hoztam magam a fürdőszobában, majd mire
visszamentem már csak egy cetli állt ott az asztalon, ahol azelőtt tökéletes
egységet alkotva pihent az én vértől mocskos, és az ő tökéletes vonalú fehér keze.
A papírra
kurta kézírással, sietve vetette a betűket.
„Holnap fél nyolcra
várj. Szeretnék mutatni valamit. Niall”
Hűű nagyoon jólett imádom gyorsan hozz köi részt..:Dx
VálaszTörlésKöszönöm!:) Igyekszem:D
Törlés~xx
Jujj, nagyon jó lett! Úgy szeretem a visszaemlékezéseket :)Mostmár azért nagyon rájött Mady, hogy valami "nincs rendben" az érzelmeivel Niall iránt :D Szegény Nialler! Olyan kis cuki, ártatlan és nem tud semmiről... Kíváncsi vagyok, hogy mit akar mutatni :) Nagyon várom a következő részt! <33 <3 xxxSzilvi
VálaszTörlésKöszönöm!:D Bevallom, most egy kicsit bűntudatom lett. Méghozzá ezért "nem tud semmiről..." - és tényleg nem. Tudom, hogy ez csak egy kitaláció. De az én kitalációm... Hogy lehetek ilyen gonosz? Azt akarom, hogy boldog legyen! T_T Na jó, mindegy:D
Törlés~xx
Ööö, bevallom, már tegnap elolvastam, csak telefonról, és onnan nagyon lusta voltam pötyögni.
VálaszTörlésEngem egyre jobban aggaszt, hogy a lány lassan már lány, és nem egy gyilkos, de én még bízom benne, hogy megjön az esze. :-D
Végül is, még mindig úgy beszél, hogy csak egy opció létezik, Niall halála. Én sajnálom szegény csórit, de nem kockáztathat. A munka, az munka. Még, ha véres is...
Azért kíváncsi leszek egy ilyen szerencsétlenkedős romantikára, gondolom, mind a ketten kicsit félszegek lesznek, és arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akar Niall mutatni. Biztos hóót romi lesz.. :-)
xx
Az a lány Niall mellett csak egy lány. Most, de próbálok emlékeket tenni bele, hogy világos legyen, ki is ő valójában. Miért is ő az, aki alkalmas erre a munkára. De persze ezek még csak később jönnek.
TörlésRemélem az lesz:D Mármint remélem másnak is az lesz:D
~xx
Valamelyik nap gondolkoztam, hogy csak a prológus részét olvastam ennek a történetnek, pedig már az nagyon megfogott. Sokszor vagyok időhiányban, ezért is fordul elő, hogy később írok csak kommentet. Na mindegy, nem is keresem a kifogásokat. Leültem és végig olvastam mind a 7 fejezetet.
VálaszTörlésElsőre azt tudom mondani, hogy durva és megrázó. Az emlékek felidézése közben olyan érzésem támad, mintha egy véres, öldöklős thriller-t néznék, amikor néha félek a TV-re tekinteni, mert nem akarom látni magát a gyilkosságot és a halottakat. Na most mindezt elképzeltem és még esélyem sem volt becsukni a szemem, mert a képzeletemben lebegtek a jelenetek. Olykor-olykor elborzadtam és a hideg is kirázott.
Itt ez a nő, aki igazából teljesen beteges nevelést kapott, egy lelkileg fagyos ember, akinek a legfőbb szenvedélye a gyilkolás és az azzal járó kegyetlen események. Elképesztő. Csodálkozom, hogy ilyen élettel még nem kattant be és nem mészárolt le tömegesen embereket vagy nem került diliházba. Mert valljuk be, akinek az emberek megölése a munkája és ezáltal lassacskán a hobbija is, az nem teljesen százas. Ő egy könyörtelen, lelketlen nőszemély, akinek nem számít semmi, nincsenek érzései. El sem tudom képzelni, hogy létezik efféle kemény személyiség, akibe egy kicsiny érzékenység, érzés sem szorul. Pedig van, hiszen annyi sorozatgyilkos, bérgyilkos szaladgál a világban (sajnos!!!), hogy azt kell mondanom nagyon is van rá példa. Csak nekem, érző lényként (néha túlságosan is) nehéz ezt felfogni. Szóval ebben az esetben (még!), ellenszenves Madison Cooper karaktere.
Viszont bekerül a képbe Niall, aki az ártatlan, angyali arcával összezavarja ezt a könyörtelen lányt. Hihetetlenül pozitív, amit kivált a csajsziból, az hogy elveszti miatta önmagát, azt a határozott, érzelemmentes, kemény személyiséget, akire mindig is büszke volt. Bár már attól is elképedek, hogy ki akarja ezt a srácot megöletni?! Felháborító. Mady viszont annak ellenére, hogy szeretné megölni, kezd szimpatikusabbá válni. Mert én szeretem az érzéseket, és jó olvasni, hogy Niall képes ilyeneket kiváltani belőle. Érződik a különleges kapcsolat, aminek kialakulása a kezdetét vette. Madison hiába is akarja eltaszítani magától Niall-t, lehetetlen, képtelen rá. Hiába hangoztatja, hogy meg fogja ölni majd. Fenét, kezd beleszeretni, különben már annyiszor megtehette volna. Bár ki tudja, mint mondtam nem teljesen oké nála minden, mert az ilyen embereknél biztosan van valami zavar, szóval bármi lehet itt.
Úristen, annyit fecsegek itt össze-vissza. Ne haragudj, csak próbáltam behozni a lemaradásomat, ami jócskán volt sajnos. Szóval kíváncsi vagyok mi sül ki ebből, várom a folytatást!
Egyébként furcsa módon, el sem hiszem, hogy te írod ezt a történetet. Te olyan kis kedves, aranyos lány vagy, ez a történet meg olykor olyan drasztikus és annyira félelmetesen írsz le egy-egy részt, hogy nem tudom elképzelni, hogy ilyenek fordulnak meg a fejedben. De ez profizmus. Fantasztikusan írsz, szerintem simán írhatnál regényt, én tuti az elsők között venném meg.
Na befejeztem a hadoválást, szerettem és várom a folytatást!
puszillak, Cami
Köszönöm! Először is... hú. Nagyon örülök, hogy kitértél ezekre! Nagyon büszke vagyok magamra, ha komolyan véres, öldöklős thrillerként élted meg:D Ez volt a célom.
TörlésKöszönöm a jellememre vonatkozó kedves jelzőket, ám... egy másik énem kicsit őrült. Azt hiszem sokan nem lepődnének meg ezen. Van egy kis horror mániám, és csak horror filmeket nézek. Legalábbis általában ez jellemző. Ilyen tudathasadásos személyiségem van. Ég és Föld...
Mady karaktere egyébként szintén rólam mintázott (csak én nem öldösök). Minden karakter, amit én találtam ki, kicsit rólam mintázott. Annak örülök, ha kezd szimpatikus lenni. Már nem csak, mert magamról mintáztam. Inkább a történet miatt. Hogy Niallt megölni. Ugye milyen képtelen gondolat? Ki akarna megölni egy ilyen édes pofát? Most csak ennyit reagálok, mert hamarosan kiderülnek még dolgok a történettel kapcsolatban:D
Köszönöm az újabb hosszú és tartalmas kommentet. Nem kell sokat várni a következő részre, mert lassan elkészül!:D
~xx
Szia.
VálaszTörlésJaj annyira elkeserít, hogy Mady még mindig nem tudja mit csináljon, na jó kicsit megértem, mégis az ölés a hivatása, de ha szereti a fiút akkor ne gondolkozzon azon, hogy megöli őt :(
Az emlék kicsit durva volt, szegény lány, 4 köcsög részeg majdnem halálra verte, és most azt kívánta bárcsak megtörtént volna az ami akkor bekövetkezett volna...
Niall még mindig annyira édes gyerek, nem akar tolakodó lenni, és ez neki annyira jól áll, megzabálom :D
"Ott ültem tőle alig egy centire, olyan közel volt mégis oly távol. Csak összekulcsolt kezeink kötöttek össze minket, és az a láthatatlan lánc, ami az ő szívét az enyémhez kötötte."
Ez volt a kedvenc részem, gondoltam bemásolom. :)
Hozd hamar a kövit :)
xx
Mady nehéz helyzetben van. Neki nem az érzései az elsődlegesek. Ez a kiképzése miatt van, de erről majd később több minden ki is fog derülni. Az a kultúra, amiben felnevelkedett, nem engedi, hogy előtérbe helyezze ezeket az érzéseket. A munka az elsődleges! és a siker. Persze most eszébe jutott, milyen haszontalan, amiért még mindig nem végezte el a feladatot... Erről eszébe jutott valami, amiről egy másik valami. Az a valami pedig meg fog magyarázni egy másik valamit is. A következő részből pedig kiderül ez is:D
Törlés~xx
meglepi:
VálaszTörléshttp://vampiregirllife.blogspot.hu/2013/08/dij.html